Keresztelés
Alapjában véve: egy szent kezdetnek, szent folytatása kell, hogy legyen! A szép ünnep és a jó gondolat még nem elég a hitbeli folytatáshoz. Dícséretes, ha a szülők megkereszteltetni akarják gyermeküket, de a saját hitükkel később kell támogatni a gyermekük hitének a kibontakozását. A hitoktatás választásával, a napi imádsággal, a vasárnapi szentmisével, mert a Katolikus Egyház enélkül csak döcögősen és élménytelenül próbálkozhat az elsőáldozáskor és bérmálkozáskor a gyermekek szívében. Aztán nem kell csodálkozni a leáldozáson és kibérmálkozáson. Viszont ha megfelelő az alap, akkor a felépítmény is bírni fogja a keresztény élet gyűrődéseit, derűsen és türelemmel, megértve/elfogadva/megélve Isten barátságát!
Az evangéliumban: „Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,18-20)
Az Egyház tanításában: „A szent keresztség az egész keresztény élet alapja, a lelki élet ajtaja (vitae spiritualis ianua) és kapu a többi szentségekhez. A keresztség által megszabadulunk a bűntől, és mint Isten fiai születtünk újjá, Krisztus tagjai leszünk, betestesülünk az Egyházba és részeseivé váltunk az Egyház küldetésének: "Így történik, hogy helyesen és találóan határozzuk meg a keresztséget úgy, hogy a víz által és a szóban az újjászületés szentsége." (KEK 1213)