Lelkipásztorok

Szakál SzilárdSzakál Szilárd 

Származás: Zalaegerszeg, 1976. április 18.

Eredeti foglalkozás: szarvasmarha tenyésztő (1801-4)  

Pappá szentelés: Szombathelyi székesegyház, 2008. június 21.

Szolgálati helyek:

2008-2010: káplán, Kőszegi Jézus Szíve plébánia

2010-2012: káplán, Lenti Szent Mihály plébánia

2012-2014: káplán, Vasvári Szent Kereszt felmagasztalása plébánia

2014-2016: káplán, Zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia

2016-2018: kisegítő lelkész, Gércei Szent Kereszt felmagasztalása plébánia

2018-        : plébános, Répcelaki Szent István király plébánia   

Papi jelmondat:

„Fáradozz, mint Krisztus Jézus jó katonája. Aki Istenért harcol, nem bocsátkozik világi dolgokba, mert annak akar tetszeni, akihez szegődött.” (2Tim 2,3-4)

Ahogyan minden elkezdődött...

 Szakál Szilárd leendő újmisés atya bemutatkozása

       Szakál Szilárd vagyok a Szombathelyi Egyházmegye egyik leendő újmisés papja. A következő sorok a bemutatkozásom túl, a hivatásom története is egyben, amely tükrözi Isten végtelen szeretetét... különösen szóljon ez azoknak, akiket már meghívott az Úr, de még nem érzik magukat elég bátornak, hogy válaszoljanak az Ő szeretetére. Pedig erre a szeretetre csak a szent hivatás elfogadásával lehet válaszolni.

„Jézusom bízom benned!”

Zalaegerszegen születtem 1976. 04. 18.-án. Szüleim mellett egy húgom van. Az általános iskola után tanulmányaimat mezőgazdasági szakmunkásképző intézetben folytattam. Majd szarvasmarha-tenyésztőként végezve tehenészetbe kerültem dolgozni, 6 évet dolgoztam a szakmámban, közben a sorkatonai szolgálatot is letöltöttem Lentiben. Ez idő alatt ráébredtem arra, hogy Isten ennél azért többre hívott meg, mint ahogy én vagy mások számomra azt elképzelték, persze akkor ez még nem volt ennyire világos. De kezdtem lassan átrendezni az életemet, kelkivezetőt is találtam erre az útra. A rendszeres ministrálás, ifjúsági közösségbe járás az ebből születő barátságok, és az Úrral való személyes kapcsolatom elmélyítése sokat segített ebben. Meg hát főleg a boldog és vidám papok látványa.  Persze sok mindent át kellet értékelnem akkor, és még most is. Beiratkoztam gimnáziumba levelező tagozaton, hogy megszerezzem az érettségit. Persze ez magával vonta a munkahelyváltást is, így az építőiparban voltam mostanáig. Közben próbáltam eleget tenni az Úr hívó szavának, de a saját nézeteim szerint, nem a megfelelő időben és nem a megfelelő helyen. Pannonhalmára mentem a bencésekhez de a lelki békét nem kaptam meg hozzá, ezért 3 és fél hónap után eljöttem.   Ez kellett, hogy szembe nézek magammal, és valóban bízzak Istenemben. Sikeresen letettem az érettségit, közben többször megerősített világi papi hivatásomban, nem maradt más, mint jelentkezni a szemináriumban. Talán életem legszorongatóbb élménye a konkurzus volt. Vajon „kellek-e” Istenek? Igen... Dr. Konkoly István püspökatya által az Úr „méltatlanul méltónak” talált. Így késői hivatásként 26 évesen lettem a Szombathelyi Egyházmegye első éves kispapja. Tanulmányaim elvégzésére a Győri szemináriumba küldtek. Életem hat nehéz éve kezdődött el (de utólag elmondhatom, hogy áldott évek voltak ezek és megérte végigjárni életutamnak ezt a szakaszát. Ha újra kellene járni, akkor is megtenném... bár csak akkora bölcsessége lenne az embernek az elején, mint a végén). Tehát Isten nem akarta, hogy szerzetesként elvonuljak, hanem az emberek közé menjek. Kibékíteni a családomat Ővele és másokat. Ezek voltak az előzmények, na de nézzük a folytatást...

 „Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet!” (Róm 6,22)

 Öt év telt el az első éves bemutatkozásom óta. Akkor azt a hívatásom előzményeit írtam meg... most, hogy már a diakónusszentelésre készülök, talán azt, hogy miként is formált át az Isten kegyelme eddig, mert még nincs vége... A választott jelmondatom kifejezi ezt a készülődést ugyanakor benne van az eltelt öt év minden küzdelme és szépsége. A vizsgák, a lelki kudarcok-élmények, a közösség, és a hűség ami legjobban kifejezheti az ember szeretetét Isten iránt. Mire is készülök... a diakónátusra. Az egyházi rend első fokozatára. Ami legjobban, a szolgálatban fejeződik ki. Szolgálat az Egyházban és az Egyházzal a világban. Persze az is benne foglaltatik, hogy az ember szolgálatában kiszolgáltatottá válik Isten kegyelmének, amely formálja őt a szeretetben. „Gyümölcsötök a megszentelődés...” Sok küzdés eredménye az csak törekvés, az életünk végéig tartó hűséges harc, az már életszentség. Ennek a küzdelemnek a gyümölcseit kell elérhetővé tenni mások számára, hogy ők is megszentelődjenek. „Célotok az örök élet!” Természetesen csak ennek fényében van értelme az egésznek. Az igazi cél mindig Isten marad, a többi csak eszköz lehet... A diakónusszentelés és a diakónusként eltöltött idő... tartalmas beugró a szolgálati papságba.   Lehetne ugyan valamiképpen a házasság előtti jegyességhez hasonlítani, de ez sokkal több annál. Ilyenkor az ember már „félig pap“, és nemsokára teljesen pappá válik. Ami egyrészt hallatlan kegyelem, hiszen a gyarló ember mindennap lehívhatja, a fölséges Istent az oltárra. Másrészt roppant felelősség, hiszen egyszerre kell Istennek és az embereknek is megfelelni... Erre készülök szívem teljes nyitottságával és bízva Isten végtelen szeretetében. Ez számomra mindig nehéz, ugyanakkor szép is marad...     

„Fáradozz, mint Krisztus Jézus jó katonája. Aki istenért harcol, nem bocsátkozik világi dolgokba, mert annak akar tetszeni, akihez szegődött.” (2Tim 2,3-4)

A diakónussá szentelésem 2007. Június 16.-án történt meg. Ezt már új püspökatyánk Dr. Veres András végezte. Egy életre szóló élmény. Igaz a papszentelésben teljesedik be, de azért mégis csak az első. Szóval az utosó év diakónusként, egyben pedig a szemináriumi hat év lezárása. Itt érkeztünk el  az újmisés jelmondatom kifejtéséhez. Meg kell jegyezni, hogy ez a jövőre nézve nagy fontosággal bír, hiszen ez fejezi ki a leendő papnak a azemélyes életprogramját. Ami nem más, mint saját életének megszentelése, az Egyház küldetésében, amely által a híveket is megszenteli. Végeredményben kemény harc a hervadhatatlan koszorúért. Ahogyan Tanquerey írja: „A keresztény élet, amint láttuk küzdelem, keserves küzdelem különféle ellenségekkel, amelynek nem lesz vége, csak ha meghalunk; a legfontosabb küzdelem, mert az örök élet van benne kockára téve.” Valamint: „A keresztény tehát katona, atléta, aki hervadhatatlan koszorúért küzd, és pedig mindhalálig.” Ez a harc egyaránt vonatkozik az egyéni lelki életre és az Egyház közösségében megélt hivatásunkra is. „Hiszen úgy is mindenhol egy Úrnak szolgálunk, egy Király alatt harcolunk” – mondja Szent Benedek apát. Jézus Krisztus – ami Jó Urunk – a szívek királya és középpontja. Amikor beléptem a szeminárum kapuján elsőben, akkor előtte a Győri Székesegyházban így imádkoztam: „Uram, te tudod, hogy sem elég okos nem vagyok, sem elég pénzem nincs ahhoz, hogy ezt a szemináriumot elvégezzem és papod legyek. De amim van és ez a szívem, neked adom, és csak benned bízom. Amen.” Az életben semmit sem adnak ingyen, csak egyedül Isten az Ő kegyelmeit. Örülök annak, hogy a kudarcaim ellenére, végig bíztam Istenben és Ő mindvégig velem volt az évek alatt. Lassan minden vizsga végére érve, örömmel a szívemben várom a pappá szentelésem napját... 2008. június 21.-ét. Ez lenne hát hivatásom története.  

     „Jézusom, bízom benned!“ Ezzel a kicsi, de ugyanakkor a legteljesebb ráhagyatkozást kifejező imádsággal a szívemben indulok neki a „NAGYBETŰS” papi életnek. Amely nehéz, de boldog élet. Jézus sohasem mondta, hogy könnyű lesz, de hogy minden nehézség ellenére boldogok leszünk, azt igen! Ezért jó kereszténynek lenni és hűségesnek maradni Isten soha el nem múló szeretetéhez.  Ehhez kérem életemre Isten áldását, hogy hitelesen megélve papi hívatásomat, az emberek életében Isten áldása lehessek.

Győr, 2008-05-27

kegylemi-pillanatÉs most sok-sok évvel később, hogyan is állok? A jó, az meg nem szent! Jó papnak lenni könnyű, de szentnek már nagyon nehéz, mégsem lehetetlen az evangélium szerint. De a hitem még továbbra is töretlen és küzdelmes: Az Úr Jézusban iránti bízalomban és a Boldogságos Szűz Mária oltalmában, minden gyengeségem és a csalódások ellenére. A többi meg majd alakul, a szeretet közben pedig nem felejt, csak nem ér rá mindig, vagy valami ilyesmi!

                                                                                                          Szakál Szilárd plébános