Temetés
Ne felejtsük el a fájdalmunkban, hogy keresztények vagyunk, ezért a gyászunk is keresztény! Nyilván hitünk legnagyobb próbatételi közé tartozik, hogy el tudjuk előre engedni az örökkévalóságba, akit szeretünk, akitől éppen végső búcsút veszünk...
„Halál, mily keserű dolog rád gondolni, az embernek, aki nyugton ül házában, gondtalanul él, mindenben szerencsés, s még elég erős ahhoz, hogy egyedül egyék. Halál, milyen jó, hogy elküldenek ahhoz, aki szerencsétlen, s fogytán az ereje, az elaggott őszhöz, kit gondok gyötörnek, aki zsörtölődik, s már nincsen türelme. Ne ijedj meg, amikor „állj!”-t kiált a halál, ez minden elődödnek s utódodnak vége. Úr adta sorsa ez minden élőnek, miért ócsárolnád a Magasságbeli végzését, hogy ezer év vagy száz, vagy talán csak tíz? Nincs az alvilágban panasz az életért.” (Sírák Fiának könyve 41,1-4)
Gyászhír esetén hogyan kell rendezni egy temetést a Plébánián római katolikus módra?
Nem szabad nem sírni, hiszen a könnyeink is a szeretetünket fejezik ki szívünk fájdalmában. Át kell élnünk az elengedést, hogy már nem tudunk semmit sem mondani elhunyt szerettünknek. Imádságban kérni a lelki erőt Istentől a gyászunk elfogadásához és vigasztalást, hogy még mindig szerethetjük elhunyt Testvérünk lelkét és tehetünk annak szépségéért továbbra is. „Legyen könnyű neki, a föld!” – szokták mondani. De fontosabb, hogy az Ég is könnyű legyen neki Odaát! Most ezért tehetünk Katolikus Keresztény mivoltunkban.
