Kibontakozni, mint a rózsa...

1-elokep...Szentháromság vasárnapja, templom, szép ídő, közösség, találkozások, ünnep. Répcelakon ídén 25-en a Nicki Gyermekekkel együtt ünnepeltük Plébániánkon az elsőáldozást. 12-ker-fogadasA Gyertyaszentelő Boldog asszony ünnepén megáldott gyertyáikkal a kezükben vallották meg már bártan és önállóan hitüket.Mivel nemcsak fejből és testből vagyunk, és ezért nemcsak élmények és jó dolgokra van szükségünk. Van halhatatlan lelkünk, azt is táplálnunk kell.

50Az Úr Jézus az utolsó vacsorán megtartotta az első szentáldoztatást is. „Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” (Mt 26,26) »Akkor felnőttként kellett felnőni ehhez. Most a gyermeki szívek képesek befogadni bízalommal a Végtelent, de nekünk felnőtteknek, újra szükséges megtanulni ezt a lelkületet. J „Odahívott egy gyereket, közéjük állította, 3s azt mondta: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,2) Az elsőáldozásra való felkészítésben benne „foglaltatik”, hogy a Gyermekek megtanulnak nem félni, hanem kiállni és szerepelni, még ha van is izgulás mellette. Isten szeretetét megközelíteni és izgulásos történet és valahol el kell kezdeni. Az elsőáldozás csodálatos állomása ennek a történetnek. Megtapasztalni az első szentgyónásban, az irgalmát, hogy jobban tudjam szeretni önmagamat. A szentáldozásban, hogy sokkal többre vagyok képes, az Ő kegyelmével. Hála a kedves Szülőknek, akik ma is helyett szorítanak a Gyermekeik életében Isten szeretetének és hogy tehettünk a lelki kibontakozásukért. J (A Plébánia saját fényképei – Novák László.)