Szent Márton est...

2

 

Szent Márton napján az elsőáldozókkal és szüleikkel ünnepeltük Szentünket és kértük közbenjárását litániában. Az elsőáldozásra felkészülésnek a 3. állomása. Hiszen a Szombathelyi Egyházmegye védőszentje.

1-indulasPersze sokféle felvonulás lehet, de mi elmondhatjuk, hogy az Oltáriszentséget kísérve mi Istennel "sétáltunk". A Szenteket tiszteljük, de az Úr Jézust meg a keresztény életünkkel kísérjük vagy elhagyjuk. Ezen este a piciknek mi erről a kísérésről akartunk tanúskodni, imádkozva-énekelve. 3Végül az Úr áldással távozni. Neki legyen hála mindörökre, Aki Szentjeiben is csodálatos marad mindörökre! :-) Zarándok imádság Szent Mártonhoz:

„Szent Márton, mi jövünk Hozzád. Isten szolgája, Krisztus apostola, Az ő evangéliumának tanúja és templomának pásztora, Imádkozunk Hozzád: Te, aki megjelentél Isten színe előtt a magányos esték Nagy csöndjében, Add meg nekünk, hogy hozzá hű maradjunk Hitben és imádságban. Keresztény, aki odaadtad kabátod felét egy koldusnak, Segíts nekünk megosztani testvéreinkkel! Réteken és erdőkön keresztül, szembeszálltál Az Ördöggel és eltiportad bálványait, Őrködj felettünk és védj meg minket a bajtól. Életed végéig nem utasítottad vissza a napok És a munkák terhét, Segíts nekünk követni az Atya akaratát! A dicsőséges Mennyekben, Isten országában Élvezed nyugalmad, Ültesd szívünkbe a vágyat, Hogy kövessünk Téged És melletted megismerjük Az Örökkévalóság boldogságát!”