2. Nap

A 13. Répcelaki hittantábor naplója...

Blog2

˝Éjszaka, a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük.˝ Mt15, 25

 

A tábor második napján újult erővel folytattuk a megkezdett munkát, az elmélyülést és a tanulást.

2-2A délelőtt folyamán a táborlakók csoportokba osztva vettek részt a különböző programokon. Hittanórán a meghívás csodájáról beszélgettünk, arra is kiterjesztve, hogy minket hogyan, milyen módon hív Isten. A kézműves foglalkozáson szárnyra kelt a fantázia: született virág, 'szmájli', kereszt - mindez vasalós gyöngyből.

Az üstben főtt ebédet egy rövid csendes pihenő követte, ami alatt lehetősége nyílt a táborozóknak batyukészítésre az őrangyalos játékhoz, valamint kiosztásra kerültek a piros színű kendők is. Emellett szólt a zene, ment a gyöngyözés, az ügyesebbek még a röplabdával is megismerkedhettek.

Nincsen tábor mise nélkül: Horváth István atya a zalalövői plébániáról látogatott el hozzánk azért, hogy lelki elmélyülésünket elősegítse. Lehetőség nyílt szentgyónás elvégzésére is a nagyobb lelki nyugalom érdekében. A szentmisén a tábor lakói végeztek szolgálatot: olvastak, ministráltak, zenéltek, énekeltek.

2-3Ma már előtérbe kerültek az ún. tábori játékok: piff-puff, szuperhős ments világot, és a várva várt wáttáncsú is. A körjátékok után a számháború keretein belül összemérte erejét a tábor apraja- nagyja: megküzdöttek a vezetők és a gyerekek. Az eredmény döntetlen, a kedv pedig felhőtlen. :) 

Az első napon kiosztott színdarabok próbája, az azokkal való ismerkedés és ötletelés is kezdetét vette az este folyamán.

Szokásunkhoz híven a napot imával, kellemes zenéléssel zártuk. 

Nagy Noémi és Nagy Nikolett Anna