"Umbria gyöngye!"

psx-20210522-201403

 

A remény évének plébániai nyítórendezvénye...

1-casciai-szent-rita"Rózsa és tövis... 2021 A.D." A remény évében sikerült az első plébániai rendezvényünk, május 22.-én. Az "Özvegyek napja" - beoltva és félelem nélkül a még betartandó járványügyi intézkedések mellett. Tavaly áldozat volt elhagyni, de most öröm volt már megtartani. :-) A Vámoscsaládi templom szentségimádási napjához kapcsoltam hozzá a Plébániánk Özvegyeinek - szentelt rózsákkal való köszöntését a nap szentjével: Casciai Szent Rita özveggyel ünnepelve. Ami idén a magyar Kormány támogatásával valósult meg sikeres pályázat részeként. 2-oltardiszA rendezvény keretében 10 órakor kezdődött a szentóra, majd az ünnepi rózsaszenteléses szentmisével folytatódott és végül szerény ebéddel a plébánián. Átimádkozva, megvigasztalódva és feltöltődő együttléttel tellett a rendezvényünk. Istennek legyen hála! :-) "Szent Rita, a lelkierő és türelem, lángoló példaképe, kérj nekem Istentől szent lelkierőt, hogy állapotbeli kötelességeimben álljam a harcot, és minden nehézség között kitartsak. 3-szentmisere-keszulveJézus isteni Szívétől esdj ki nekem szelíd szívet, amely a harag és türelmetlenség fölött uralkodik, szóban és tettben istenfélő. Szent Patrónám! Mutasd meg nekem a jó utat, és minden munkámat irányítsd Isten tetszése szerint. Amen." - Köszönet, azoknak, Akik ezen Plébániai rendezvényünket, támogatták jelentkezéssel, jelenléttel, sütéssel és főzéssel, szállítással, zenéléssel. :-) Jövőre szeretettel várjuk ismét Plébániánk Özvegyeit ünnepelni, hogy az özvegyi élet, igenis értékes élet az Egyház szolgálatában. NE FELEDJÜK: minden rózsán a tövis alul van és felül a virág! – Minden  megpróbáltatás idején! :-) (Kéri András fényképei)